Nemzeti Vágta immár 15. alkalommal

  • 2022.05.27

Október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Nemzeti Vágta Döntője, ahol az ország legjobb amatőr lovasai immár 15. alkalommal mérhetik össze tudásukat. Az évadnyitó sajtótájékoztatón Lázár Vilmos, a Vágta elnöke köszöntőjében elmondta: "A Vágta a múltból táplálkozik és a jövőbe mutat. A jövő generációjának adunk lehetőséget és példaképet" - idén a 15. évforduló alkalmából 150 fiatal lovas kap lehetőséget, hogy felvonuljon a Hősök terén.

A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak 9 magyarországi – és 4 határon túli helyszínen. Május 28-án a Vajdasági Vágtával veszi kezdetét, és szeptember 10-én a Viharsarki futammal zárul az Elővágták sorozata, melyhez idén Abony is csatlakozott.

„Van a lovassport, van a lósport, és van a Nemzeti Vágta!” – mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvényen. „Egyedülálló verseny ez, egy igazi magyar lovas ünnep, ahol nem az a legfontosabb, hogy ki lesz a bajnok. Semmihez sem fogható élmény a Hősök terén lovagolni, és együtt lenni, ünnepelni minden évben” – tette hozzá. A Hősök terén 60 lovas indul majd, a kishuszárok közül pedig 25-en jutnak be a budapesti döntőbe.

Idén is lesz Nemzetközi Futam,  jótékonysági sztárfutam, kocsitoló verseny, sőt a Fogatvágta mellett Jótékonysági Fogatvágta is szerepel a tervek között. (a résztvevők listáját hamarosan megosztják)

A sajtótájékoztatón beszédet mondott a Vágta kiemelt partnerének, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek képviseletében Dr. Simon Attila, a cég vezérigazgatója is. A vezető a Herendi és a Nemzeti Vágta közös értékeiről, hosszútávú együttműködéséről emlékezett meg, valamint a csodás fődíjról - a pengéjét néző huszárról (vagy ahogy sokan ismerik, Hadik huszár), amit a Nemzeti Vágta győztese vehet majd kezébe a Hősök terén. "Büszkék vagyunk arra, hogy amikor célba ér a versenyző és megvan a győztes, végül mégis a herendi porcelánt emelik a legmagasabbra" - mondta.

A szervezők egy fontos döntést is bejelentettek, amelyet a magyar lótenyésztés támogatása érdekében hoztak: 2023-tól a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Az Elővágtákon és a Nemzeti Vágta döntő futamain a lovak azonosításában a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének hivatalos területi felügyelői is közreműködnek.

Image

Lázár Vilmos

2022. Elővágták:

Szabadka, 2022. május 28.; Vácduka, 2022. június 11.; Sepsiszentgyörgy, 2022. június 17-18.; Dunaszerdahely, 2022. június 25.; Iván, 2022. július 2.; Hortobágy, 2022. július 16., Érd, 2022. július 23., Abony, 2022. augusztus 6.; Hernádkak-Belegrád, 2022. augusztus 7., Muravidéki Vágta 2022. augusztus 20.; Gyenesdiás, 2022. augusztus 21.; Kecskemét, 2022. augusztus 27.; Sarkad, 2022. szeptember 10.

Döntő: Budapest - Hősök tere, 2022. október 1-2.

A teljes sajtóanyag IDE kattintva olvasható.

A Fogathírekről

100

MAI LÁTOGATÁSOK

400

LÁTOGATÁSOK A HÓNAPBAN

312

ÖSSZES LÁTOGATÁS

480

HÍREK

VIDEÓK