Beekbergen-hat magyar indulóval

  • 2019.06.24

A szeptemberi Kettesfogathajtó Világbajnokságra készülő magyar hajtók újabb válogató versenyen vesznek részt, ezúttal június 27-30-ig a hollandiai Beekbergenben küzdenek majd a győzelemért, illetve a válogatott keretbe kerülésért. Kettesfogattal a címvédő Hölle Martin, Osztertág Kristóf, ifj.Dobrovitz József, Lantos Gábor és Penzer László áll rajthoz, ellenfeleik főleg holland (pl. a korábbi többszörös négyesfogathajtó csapatvilágbajnok Theo Timmerman), francia és német hajtók lesznek. Ebben a kategóriában összesen 45 versenyző indul- a nevezési lista szerint.

Image

Hölle Martin

Ifj. Dobrovitz József "bevállalta" a négyesfogatok versenyén való indulást is, neki és Dobrovitz Józsefnek összesen 21 ellenféllel kell majd megküzdenie. A világ egyik legnagyobb versenyére, a júliusi CAIO4*-os aacheni versenyre készülve rajthoz áll a többszörös világbajnok ausztrál Boyd Exell, az amerikai Chester Weber, a csapatvilágbajnok holland Koos de Ronde, de a belgák, a franciák és a németek is "kiállítanak" egy- egy csapatot.

A verseny pályaépítője a brit Barry Hunter, a zsűritagok közül hárman a Kettesfogathajtó VB-n is pontoznak majd: Fejér Barna, Joaquin Medina Garcia (ESP) és Reiner Wannenwetsch (GER), rajtuk kívül a hétvégén Beekbergenben Jaap Boom (NED) és Jacob Bendtsen (DEN) lesz az Alapzsűri tagja.

A nevezési lista IDE kattintva olvasható. HAJRÁ MAGYAROK!!!

A Fogathírekről

100

MAI LÁTOGATÁSOK

400

LÁTOGATÁSOK A HÓNAPBAN

312

ÖSSZES LÁTOGATÁS

480

HÍREK

VIDEÓK